EU

Az EU és Magyarország viszonya napjainkig
2003. július 31., csütörtök
A legelső hivatalos kapcsolatokat az Európai Közösséggel
Magyarország a közös mezőgazdasági politika területén létesítette
1968-ban. Egy erre illetékes külkereskedelmi vállalat "technikainak"
nevezett megállapodást kötött az EGK-val, amelyben vállalta, hogy a
megállapított ár alatt nem szállít sertéshúst, s ennek ellenében a
magyar szállítások mentesültek egy pótlólagos importteher alól. A
megállapodás gazdasági szempontból elhanyagolható volt, ám
Magyarország ezáltal első ízben került hivatalos kapcsolatba a Közös
Piac hatóságaival.
A következő időszakban Magyarország főként az Általános Vámtarifa-
és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) kapcsán került kapcsolatba a
Közösségekkel, amelyhez 1973-ban csatlakozott, ám ez nem
szolgáltatott elegendő alapot ahhoz, hogy az EK Magyarországot a
többi tervgazdaságú országtól megkülönböztesse. Ezzel
párhuzamosan ugyanakkor a KGST-EK párbeszéd is elkezdődött, amely
inkább rontotta a kapcsolatokat, mintsem javította volna. 1974-ben Az
Európai Közösségek kétoldalú megállapodások kötését javasolta az
EGK és az egyes KGST-tagállamok között, ám a Szovjetunió, és
nyomában valamennyi szövetséges elutasította azt.
Komolyabb fordulat csak 1982-ben történt, amikor a GATT miniszteri
értekezletén újabb kezdeményezés történt az Európai Közösségek
irányába, mivel Magyarország bizalmas formában javasolta egy átfogó,
kétoldalú megállapodás megkötésének a vizsgálatát. Ez szöges
ellentétben állt akkoriban azzal a KGST állásponttal, amely tiltotta az
EK ilyen irányú elismerését, így ez a KGST-pozícióból való "kiugrást"
jelentette volna. A közösség ugyanakkor nem kívánt egyedül
Magyarország felé mozdulni, így a tárgyalások megszakadtak. A
közeledésről szóló jelentést az Európai Parlament 1986-ban vitatta
meg, ahol már azt javasolták: Magyarországot sajátosságainak
megfelelően, egyedileg kezelje az EK, és kössön vele kereskedelmi és
együttműködési szerződést.
1987-benKádár János, az MSZMP főtitkára Brüsszelben találkozott
Jacques Delors-ral, a Bizottság elnökével, és megkezdődtek a hivatalos
tárgyalások egy átfogó kereskedelmi és gazdasági együttműködési
megállapodás megkötéséről. A végét járó KGST valamint az EK között
felgyorsuló tárgyalások eredményeként Luxemburgban 1988-ban
aláírták az EK és a KGST kölcsönös elismerését és az együttműködési
készségét mutató nyilatkozatot. Mindeközben 1988. június 30-án
Brüsszelben parafálták, majd szeptember 26-án aláírták a magyar-EK
kétoldalú gazdasági-kereskedelmi együttműködésről szóló
megállapodást.
A hivatalos diplomácia kapcsolatok "kézzel fogható" jeleként 1989.
januárjában az első brüsszeli magyar EK nagykövet átadta
megbízólevelét a Bizottság elnökének. A rendszerváltás nagy
pillanatait így az ország már hivatalos brüsszeli képviselettel éli meg,
ahová folyamatosan érkeztek a támogató levelek a különféle európai
szervezetektől. Ez év nyarán a magyar osztrák határon megkezdték
a "vasfüggöny" lebontását, ahol aztán ősszel az MDF Páneurópai
pikniket rendezett, amelynek fővédnöke Habsburg Ottó, az Európai
Parlament képviselője volt. A változások hatására Magyarország a
kelet-közép-európai országok közül elsőként nyújtotta be
Strasbourgban csatlakozási kérelmét az Európa Tanácsba.
Az 1990. évi rendszerváltozás után, a szabadon választott magyar
Országgyűlés valamennyi pártja egyetértett abban, hogy a magyar
politika prioritása - a demokrácia, a piacgazdaság és a jogállam
kiépítése mellett - az Európai Közösségekhez való csatlakozás. A
politikai és gazdasági rendszerváltozáshoz az EK segélyakciót hoz létre
PHARE-program néven. Az egymilliárdos hitelcsomag első része, 430
millió dollár 1990. április közepén jut el a Magyar Nemzeti Bankhoz. A
rednszerváltást követően az első magyar miniszterelnök, Antall József
Brüsszelben az elsők között találkozott Jacques Delors-ral, és átadta
neki a kétoldalú kapcsolatokra vonatkozó magyar álláspontról szóló
memorandumot, amely már tartalmazta Magyarország majdani belépési
szándékát is.
A teljes tagságot a társult tagság előzte meg. Az ennek feltételeit
tartalmazó leendő társulási szerződésről 1990. végén Brüsszelben
tartották meg az első magyar-EK tárgyalási fordulót. A mintegy egy
évet igénybe vevő tárgyalás sorozaton a magyar delegációt Juhász
Endre, az NGKM főosztályvezetője vezette. Antall József miniszterelnök
végül 1991 decemberében írta alá a társulási szerződést, amely 1994.
február 1-én lépett életbe. A közbeeső időszakban a
kereskedelempolitikai részt felölelő ideiglenes megállapodás volt
érvényben.
1993-ban a koppenhágai csúcstalálkozón a tagországok első
alkalommal nyilvánítják ki, hogy a kelet-európai új demokráciák az
Európai Unió tagjai lehetnek, amennyiben teljesítik a "koppenhágai
(politikai, gazdasági és jogharmonizációs) kritériumokat". Ez nagy
áttörést jelentett a kapcsolatokban, rá két évvel Jacques Santer
bizottsági elnök már "visszafordíthatatlannak" minősítette az EU
kibővítésének megkezdett folyamatát. Ám azt is hangsúlyozza, hogy
ennek bekövetkeztéhez az Uniónak is fel kell még készülnie.
Magyarország 1994. április 1-én Athénban adta át hivatalos EU-tagsági
kérelmét, aminek hatására az Európai Tanács 1994. júniusi korfui
értekezlete a Bizottságot megbízta egy olyan stratégia kidolgozásával,
amely előkészíti a közép- és kelet-európai országokat a csatlakozásra.
A következő, nagyobb jelentőségű technikai jellegű előrelépés 1996.
áprilisában volt, amikor átadták a felvételét remélő tíz közép- és kelet-
európai országnak az EU Bizottság által összeállított kérdőívet. A
politikai, gazdasági és jogi kérdésekre adott válaszok egy 2800 oldalas
dokumentumot alkottak, amelyet a kormány képviselői Brüsszelben és
Budapesten párhuzamosan adtak át az Európai Bizottság
képviselőinek 1996 júliusában. A részben az erre adott válaszok,
részben más információk alapján kidolgozott országvéleményben
("avis") 1997 júliusában az Európai Bizottság Magyarországot
alkalmasnak ítélte a csatlakozási tárgyalásokra, és azt javasolta, hogy
ezeket másik öt országgal együtt kezdjék meg. A Bizottság szerint
Magyarország 1997-re stabil politikai intézményrendszerrel rendelkező
demokratikus országgá vált, ahol tiszteletben tartják az alapvető
emberi és kisebbségi jogokat. Életképes piacgazdasággal rendelkezett,
amely középtávon képes az EU egységes piacán létező verseny
kihívásával szembenézni. Ugyancsak középtávon képesnek
nyilvánították az EU jogrendjének az átvételére, feltéve, hogy tovább
folytatja erőfeszítéseit.
A Tanács 1997 őszén hosszas vitát folytatott a Bizottság javaslatairól,
majd az Európai Tanács luxemburgi ülése 1997 decemberében a
bizottsági ajánlások némileg módosított elfogadása mellett döntött.
Ennek értelmében a csatlakozási tárgyalásokat hat országgal:
Ciprussal, Csehországgal, Észtországgal, Lengyelországgal,
Magyarországgal és Szlovéniával kellett megkezdeni, de a másik hat
tagjelölttel is bevonták a csatlakozási folyamatba, és velük így
a "csatlakozási tárgyalásokat előkészítő konzultációkat" kezdtek. A
csatlakozási folyamat 1998. március 30-i ünnepélyes megnyitóján tehát
még valamennyi tagjelölt részt vett, ám másnap, 31-én már csak hat
országgal kezdődtek el a hivatalos csatlakozási tárgyalások. A
tárgyalásokat harminc fejezetre osztották, amiből hármat még az első
évben ideiglenes lezárt Magyarország Martonyi János külügyminiszter
és Juhász Endre főtárgyaló vezetésével.
1999-ben a csatlakozási tárgyalások a tagjelöltek által tervezett
ütemnél lassabban folytak, s ezzel párhuzamosan egyre több vita
keletkezett a tagországok között a bővítés pénzügyi vonzatairól. Az EU
állam- és kormányfői Berlinben - több mint egy éves vita után -
elfogadták az EU 2000-2006-os időszakra vonatkozó közösségi
pénzügyi tervét, amely első alkalommal különített el majdani pénzügyi
forrásokat a várható bővítésre. Ebben a költségvetési előirányzatban a
bővítés költségeire még összesen 58 milliárd eurót szántak.
2000 nyaráig valamennyi csatlakozási fejezetet megnyitotta
Magyarország, beleértve a legkényesebb pénzügyi kérdéseket is. A
közvéleményt a tárgyalások technikai részleteinél ugyanakkor sokkal
jobban érdekelte a csatlakozás lehetséges időpontja, amely azonban
csak fokozatosan vált világossá. 2001 június 18-án a göteborgi Európai
Tanács nyilvánította ki először, hogy a kellőképpen felkészült
tagjelöltek 2002 végéig befejezhetik a felvételi tárgyalásokat, és teljes
jogú tagként részt vehetnek a 2004-ben esedékes európai parlamenti
választásokon.
A 2002-es év a tárgyalások utolsó szakasza volt, és ekkor kerültek
megoldásra a legnagyobb pénzügyi vonzattal járó fejezetek. A
költségvetési hozzájárulások esetében kimondták: az új tagállamok EU-
hoz viszonyított költségvetési egyenlege nem lehet kedvezőtlenebb,
mint a csatlakozás előtti (2003-as) év vonatkozó mérlege. A decemberi
koppenhágai csúcstalálkozóra hagyták azoknak a költségvetési
vonzatú tárgyalási témáknak a véglegesítését, amelyek a legnagyobb
vitákat okozták a tagországok és a tagjelöltek között. Ezeket más
különösen érzékeny kérdésekkel összevonva, csomagként kezelték.
A "Koppenhágától-Koppenhágáig" jelszó végül sikeresnek bizonyult,
mivel az Európai Tanács December 12-13-i koppenhágai ülésén, melyen
Magyarországot Medgyessy Péter miniszterelenök képviselte, a
tagfelvételi tárgyalások sikeresen befejeződtek az első körben
csatlakozó tíz új országgal.