EU

Mit jelent az EU bővítése?
A bővítés kifejezés az Unióhoz való csatlakozási lehetőséget jelenti
további országok számára. Fő célja az egységes Európa
megteremtése, ezáltal a béke, a demokrácia és a jólét elősegítése.
1973-tól kezdve négy sikeres csatlakozási hullámról beszélhetünk.
Napjainkban a bővítési folyamat a közép- és kelet-európai országok
integrálását helyezi középpontba.

Melyek a csatlakozásra váró / társult országok?
Törökország: a csatlakozási kérelmet 1987. április 14-én nyújtotta be
Ciprus: 1990. július 3.
Málta: 1990. július 16.
Magyarország: 1994. március 31.
Lengyelország: 1994. április 5.
Románia: 1995. június 22.
Szlovákia: 1995. június 27.
Lettország: 1995. október 27.
Észtország: 1995. November 24.
Litvánia: 1995. December 8.
Bulgária: 1995. December 14.
Cseh Köztársaság: 1996. január 17.
Szlovénia: 1996. június 10.

Hogyan segíti elő az EU a csatlakozási folyamatot?
A társult országok csatlakozásra való felkészítése érdekében az Unió
meghatározta előcsatlakozási stratégiáját. Ennek keretén belül az EU
segítséget nyújt a társult országoknak, mellyel ösztönzi őket arra,
hogy megfeleljenek az Unió által felállított követelményeknek.
Az Unió előcsatlakozási stratégiája a következőket foglalja magában:
Társulási megállapodások (a közép- és kelet-európai országokkal
kötött ún. Európa-megállapodások ): formális kétoldalú
megállapodások az Unió és a társult országok között. A
megállapodások a következő területeket foglalják magukban:
kereskedelem, politikai párbeszéd, jogharmonizáció és egyéb
együttműködési területek, pl. ipar, környezetvédelem, közlekedés,
vámok.
Rendszeres jelentések: ezeket az Európai Bizottság készíti el és
nyújtja be az Európai Unió Tanácsának. A jelentések az egyes társult
országok által elért eredményeket tartalmazzák, és ezek alapján
hozzák a különféle tárgyalási döntéseket.
Csatlakozási partnerség: meghatározza a prioritásokat az egyes
társult országok csatlakozásra való felkészülésük kapcsán, valamint az
EU által ezen országoknak nyújtott különféle támogatási formákat.
A társult országoknak nemzeti programot kell kidolgozniuk a közösségi
joganyag (az ún. acquis communautaire) átvételére, rámutatva arra,
hogy mily módon teljesítik a Csatlakozási Partnerség által felállított
prioritásokat, időrenddel, humán és anyagi erőforrásokkal együtt.
Előcsatlakozási segítség: magában foglalja a tíz közép- és kelet-
európai társult ország számára nyújtott Phare-programot, a környezet-
és közlekedés fejlesztésére rendelkezésre álló támogatást (ISPA), a
mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatást (SAPARD), valamint az
Európai Beruházási Bank és a nemzetközi pénzügyi intézmények
segítségével megvalósítható társfinanszírozást.
A társult országok részvétele az EU programjaiban és képviseleteiben.
Csatlakozási tárgyalások: meghatározzák azokat a feltételeket,
amelyeket minden társult országnak teljesítenie kell a teljes jogú taggá
váláshoz, illetve azt, hogy a közösségi joganyagot (az. ún. acquis
communautaire-t) minden társult országnak el kell fogadnia,
alkalmaznia kell és ügyelnie kell a betartására.
Európai Konferencia: fórum, melynek keretei között a társult országok
találkoznak az EU tagállamainak képviselőivel annak érdekében, hogy
megvitassanak olyan témákat, mint pl. kül- és biztonságpolitika,
igazság- és belügyek, regionális együttműködés, gazdasági
kapcsolatok.

Melyek a csatlakozási feltételei?
1993-ban az Európai Tanács koppenhágai ülésén a tagállamok
meghatározták a taggá válás feltételeit, az ún. koppenhágai
kritériumokat.
Általánosságban megállapodtak abban, hogy a csatlakozás akkor
mehet végbe, ha a csatlakozni kívánó ország képes teljesíteni a
tagságból eredő kötelezettségeket, a gazdasági és politikai
feltételeket.
Az alábbi kritériumokat határozták meg Koppenhágában:
1. intézményi stabilitás, mely garantálja a demokráciát, a jogállamot, az
emberi jogokat, a kisebbségek védelmét;
2. működő piacgazdaság, amely képes megbirkózni az egységes piac
versenynyomásával;
3. a tagságból eredő kötelezettségek vállalása, egyetértés a politikai,
gazdasági és pénzügyi unió céljaival;
4. az integráció feltételeinek megteremtése oly módon, hogy az
Európai Unió jogszabályait átvéve a nemzeti jogrendszerbe, azt
megfelelő igazságszolgáltatási, közigazgatási szerkezet segítségével
hajtják végre.
Az Európai Tanács luxembourgi ülésén, 1997 decemberében
megállapodás született, mely szerint az Unió részéről a bővítés
előfeltétele az intézményi működés megerősítése és továbbfejlesztése
az Amszterdami Szerződés intézményi előírásaival összhangban.

Mi az ún. acquis communautaire (közösségi joganyag)?
Az acquis communautaire (francia kifejezés, nyers fordításban: “elért
eredmény”) a közös jogok és kötelezettségek összessége, amelyek
valamennyi tagállamra nézve kötelező érvényűek.
A közösségi joganyagot folyamatosan fejlesztik. A következőket
foglalja magában:
- a szerződések (különösen a Római, a Maastrichti és az Amszterdami
Szerződés) tartalma, elvei, politikai célkitűzései;
- ezen szerződésekben foglalt jogszabályok, az Európai Bíróság
esetjoga;
- az Európai Unió által elfogadott határozatok és döntések;
- a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó intézkedések;
- az igazság- és belügyekre vonatkozó intézkedések;
- az EU által kötött nemzetközi megállapodások, illetve a tagállamok
egymás közötti megállapodásai az Unió tevékenységi területein.
A csatlakozni kívánó országoknak el kell fogadniuk az acquis
communautaire-t, mielőtt csatlakoznának az Unióhoz. Az acquis csak
kivételes esetekben enged meg időszakos kedvezményeket
(derogációkat) és kivételeket. Az új tagállamok fogadására való
felkészüléskor az Európai Bizottság jelenleg is vizsgálja, hogy a társult
országok milyen mértékben felelnek meg a közösségi jogszabályoknak.

Melyek a fő eszközök?
Az Unió közvetlen, a közép- és kelet-európai országoknak a
csatlakozásra való felkészüléshez nyújtott pénzügyi támogatása 2000-
től majdnem megduplázódott. A Phare-program, és a két új,
csatlakozást elősegítő program, az ISPA (előcsatlakozási alap, a
közlekedési és környezeti beruházások támogatására), valamint a
SAPARD (mezőgazdasági és vidékfejlesztési előcsatlakozási alap)
keretén belül évente 3,12 milliárd euró áll rendelkezésre a 2000-2006-
os időszakban.
A fő pénzügyi eszközök, melyek a közép- és kelet-európai országokban
végbemenő reformokhoz nyújtanak támogatást a csatlakozási
partnerség keretén belül 2000-től, a következők:

1. Phare-program
A Phare-programot 1989-ben indították el, a közép- és kelet-európai
országokban végbement rendszerváltozás után. Célja az volt, hogy
pénzügyi segítséget nyújtson ezen országoknak a gazdasági
szerkezetük átalakításához. A Phare-program hamarosan a világ
legnagyobb segítségnyújtási programja lett Közép-Kelet-Európában,
amely szakértői segítséget és beruházási támogatást egyaránt nyújt.
A program eredetileg csupán Lengyelországot és Magyarországot
érintette, azonban hamarosan már összesen tizenhárom közép- és
kelet-európai ország számára nyújtott támogatást a program: Albánia,
Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Cseh Köztársaság, Észtország,
Macedónia, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország,
Románia, Szlovákia és Szlovénia.
A Phare az egyik fő pénzügyi eszköznek számít a tíz társult közép- és
kelet-európai ország előcsatlakozási stratégiájában. 1994 óta a Phare
feladatait minden közép- és kelet-európai ország prioritásaiként és
szükségleteiként ismerik el.
Az új Phare-program a 2000-2006-os időszakra szól, költségvetése 10
milliárd euró. Két prioritása van:
1. intézményrendszer fejlesztése;
2. pénzügyi beruházások.

2. ISPA és SAPARD
A Bizottságnak az Agenda 2000 bővítési csomagban felvetett
javaslatát követően két új támogatási forma jelent meg a
csatlakozásra való felkészüléshez:
- ISPA – strukturális eszköz a környezetvédelem és a közlekedési
infrastruktúra területén a társult országokban az Unióhoz való
felzárkózást elősegítve;
- SAPARD – speciális előcsatlakozási támogatás a mezőgazdaság és
vidékfejlesztés terén.

3. ACE program
Gazdasági Együttműködési Program, a Phare-program részét képezi.
1990 óta az ACE program lehetőségeket biztosít a tudás- és
tapasztalatcserére tudományos és szakmabeli közgazdászok között a
Phare-országokban és az EU-ban. A program pénzügyi vonatkozásban
elősegítette az aktív és kiterjedt együttműködést a gazdasági
kutatások területén.

4. TAIEX
A TAIEX-irodát a társult országok csatlakozásra való felkészüléséről
szóló Fehér Könyv ajánlására hozták létre. Eredeti célja – az Európai
Bizottság gondozásában - az volt, hogy segítséget nyújtson és
információt szolgáltasson a közép- és kelet-európai országok számára
az egységes piac szabályozásáról.
A TAIEX az állami köztisztviselők számára nyújt segítséget a társult
országokban, illetve az Unió tagállamaiban. Rendelkezésre bocsátja a
közösségi jogszabályok (acquis communautaire) szövegét, képzési
szemináriumokat, tanulmányutakat szervez. Kulcsfontosságú szereppel
bír annak eldöntésében, hogy adott társult ország jogszabályai
megfelelnek-e a közösségi jogszabályoknak. Annak ellenére, hogy az
iroda a Phare-programtól függetlenül működik, tevékenységük
összekapcsolódik, mivel a Phare finanszírozhat a TAIEX által ajánlott
bizonyos tevékenységeket.

Az Európai Bizottság programjaiban való részvétel
A társult országok részvétele az uniós programokban az
előcsatlakozási stratégia egyik kulcseleme. Valamennyi közép- és kelet-
európai társult ország részt vehet az EU programjaiban, különösen a
következő területeken: oktatás, szakképzés, ifjúság, kutatás, energia,
környezetvédelem, kis- és középvállalkozások, közegészségügy.
Legtöbb esetben (és a társult országok kérésére) a részvétel költségét
a Phare-program társfinanszírozza.
Amennyiben egy társult ország hivatalosan pályázik egy programban
való részvételre, úgy az Unió képviseletében az Európai Bizottság
tárgyal az adott országgal a részvétel feltételeiről. A tíz közép- és kelet-
európai társult ország részvételére vonatkozó alapelveket Európa-
egyezmények tartalmazzák, róluk a Társulási Tanács dönt, amely az
Európa-egyezményeket ellenőrző és felügyelő bilaterális testület.

Bővítés és euró?
Az euró az Európai Pénzügyi Unió egységes valutája, melyet 11
tagállam 1999. január elsejével fogadott el. A tizenegy tagállam a
következő: Belgium, Németország, Spanyolország, Franciaország,
Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Ausztria, Portugália és
Finnország. Görögország 2001. január elsejével fogadta el az
egységes valutát. Az “euró” kifejezést az európai állam-, illetve
kormányfők fogadták el 1995 decemberében az Európai Tanács madridi
ülésén.
Az euró bankjegyek 2002. január 1-jén kerültek forgalomba.
Az uniós csatlakozási kritériumokkal összhangban az új tagoknak meg
kell felelniük “a tagsággal járó kötelezettségek teljesítésének, ideértve
a politikai, gazdasági és pénzügyi unió céljainak elfogadását”. Ebből
kifolyólag a jövőbeni tagoknak fel kell készülniük az euró elfogadására
is, melynek azonban nem feltétlenül kell egybeesnie a csatlakozásuk
időpontjával.
A csatlakozást követően a közös valuta elfogadására részletes
feltételeket dolgoztak ki, melyek három szakaszt foglalnak magukban:
1. előcsatlakozási szakasz, mely alatt a társult országnak szemmel
látható, maradandó előrehaladást kell mutatnia a működőképes
piacgazdaság, versenyképesség és fenntartható makroökonómiai
egyensúly vonatkozásában;
2. középső szakasz a csatlakozás és az euró elfogadása között, mely
során az új tagállam teljes jogú szereplője az egységes piacnak,
előrelépést mutat az euró elfogadásához szükséges feltételek
teljesítésének vonatkozásában, ideértve az árfolyam-politikában való
részvételt;
3. az euróövezetben való részvétel, amely biztosítja, hogy az új
tagállam teljesíti az egységes valuta elfogadására felállított
kritériumokat (pl. a költségvetési deficitnek kevesebbnek kell lennie,
mint a bruttó hazai termék 3%-a, az infláció és a kamatlábak
mértékének közelíteniük kell az EU átlagához).